Készülődés a karácsonyra, varrjunk ajándékokat. Ennek jegyében megvarrtam a több éve ládafiába kallódó anyagból a fogó kesztyűt. Érdekességképpen vettem az Aldiban egy vasaló borítót aminek az egyik oldala hőálló anyag ami rá van ragasztva egy vékony 1 milliméteres szivacsra. Na ezt az anyagot használtam belső anyagként, utána jött a bélés anyag, majd a külső anyag. Szerintem szuper lett. Kerékgyártó Szilvia mintája alapján elkészített kesztyű előnye, hogy pont elég hosszú a szára és az mérete szinte rásimul a kezemre. Az már csak súgva jegyzem meg, hogy ezt a könnyű feladatot is bontanom kellett, mert az akasztót az egyiken véletlenül a másik oldalra varrtam., de ez nálam már-már megszokott. 😃
Kreatív alkotások mindenféle anyagból. Minden napjaim bemutatása a tervezés és megvalósítás jegyében.
2018. december 15., szombat
2018. december 12., szerda
Benyújtott pályázati darab
Mint előző írásomban említetem elkészítettem életem első pályázati darabját. Talán túlságosan igyekeztem, de úgy gondoltam, hogy nem félkész darabot kell beadni, hanem készíteni kell valamit a minta felhasználásával. Vagyis kész darabot, tűzéssel elkészítve. Készítés közben még meg is kérdeztem, hogy a leendő Millefiori terítő közepét kell elkészíteni, vagy csak a minta ami lényeges. Persze megnyugtattak, hogy nem kell mintás anyag elég amit otthon találok a szekrényben. Bármilyen szín lehet kedvünk szerint. Így hát elkészítettem az első varrt párnámat aminek még pereme is lett, amit még sose csináltam. Sok párnát varrtam, de azok mind nagymama virágoskertje mintával készültek és ott a minta körbe ment, tehát nem volt semmilyen oldalvarrás, mert a folytonosságra figyeltem.
Íme a kész párna
A kész mintát rádolgoztam egy alapra, amit rétegeltem és kézzel megtűztem a formákat. Nem akartam túl tarkát varrni, hanem inkább az egyszerűségre figyeltem. Mondanom se kell, hogy sokat bontottam szokás szerint, mert addig csináltam, amíg elégedet nem lettem a végeredménnyel. Most megy a szavazás és bár már tudom, hogy nyerni nem fogok, azért elégedett vagyok. Főleg , mert a többiek zöme csak megvarrta a formákat , de nem csinált a mintával semmit. Így nem is lehet tudni, hogy mi lesz a sorsuk. De azért így is születtek nagyon szép alkotások. Az egyikre Én is szavaztam, mert nagyon tetszett. Örömmel vettem észre, hogy még győztes is lehet belőle.

Persze Én se mondtam le a nagy terítő megvarrásáról, mert bár sok tervem van előkészítve varrásra, de sajnos a térdeim és a derekam miatt kevés időt tudok a gép előtt ülni. Akkor már inkább újra kézzel varrok. Így az ünnepeket a tervezgetésre és anyagbeszerzésre fogom fordítani.
De karácsonyig még van idő és lehet, hogy készül addig még valami az ünnepre is.
2018. november 23., péntek
Karácsonyi játék. Papírravarrás
Kerékgyártó Szilvia novemberi számában egy csodálatos terítő mintát készített. Mérete 1x1 m
A díj kecsegtető. Egy könyv.
Az általam kiválasztott anyagokkal el is kezdtem a varrást rögtön.
Miután megterveztem a szineket és megvartam, azt is el kellett döntenem, hogy mi lesz a darab sorsa. Mivel régebben varrtam egy párnát nagymama virágoskertje mintával, ezért gondoltam a hasonló színvilág miatt ebből is párnát varrok. Igaz itt nem az egész blokkokból fog állni, mint a réginél.
Ezt a mintát ráapplikálom egy anyagra amit sötétbarna kerettel keretezek majd be. Így a minta alapszinei folytatódnak a párna többi részén is. Most éppen itt járok. Remélem elkészülök időre, hiszen még a tűzés is hátra van.
2018. november 13., kedd
Varrósdoboz készítése
Nyáron sok feladatba belekezdtem, de mindig közbejött valami ami miatt átmenetileg abba kellett hagynom a varrást. Mivel a szemem és a térdem is nagyon fájt, ezért a betegeskedésem és a kezelések sem segítették elő a haladást. Közben a varróskuckómat is szép lassan alakítgattam és egyre több alapanyagot szereztem be, hogy ha nekikezdek, akkor minden a kezemügyében legyen. Ősszel ismét bekiálltam a varrásnak, de sokkal lassabban haladtam, mint előszőr terveztem. Egyrészt nem bírtam sokáig a gép előtt üllni, másrészt a minta sokkal aprólékosabb volt, mint gondoltam. Sok volt benne a kézi varrás is, ami azért lassította a munkát, de ugyanakkor sokkal pontosabb is lett az összeállítás miatta. A minta Egy a Szilvi mintái közül amiket tervbe vettem megvarrni.
Íme a kész doboz:
A doboz tartozéka egy tűtartó könyvecske. Az ollótartó a tetejében. Van még egy cérnatartó is hozzá és egy kis zsebecske az oldalában. A kész darabokat kézzel kellett összevarrni és a zippzár is így került bele.
Sajnos a korai sötétedés miatt a képek nem tudják igazán átadni az eredeti színeket, de a lényeg látható. A következő feladat amit kitűztem magamnak, papírravarrásos technikával készül, ezért a dobozkának nagy hasznát fogom venni a közeljövőben.

2018. május 25., péntek
Kreatív textilkönyv kicsiknek
Mióta Keresztlányom kisfia elkezdte a bölcsödét azóta tervezem egy textilkönyv készítését. Már közel 2 éve gyűjtögettem az ötleteket a varrós oldalakról és a Pinterestről mielőtt nekivágtam volna. Elhatározás gyorsan jött a megvalósítás a balesetem miatt váratot magára. De közben folyamatosan vettem a hozzávaló anyagokat, kiegészítőket, filceket. Év elején aztán a tervezés fázisába léptem. Terveztem, rajzoltam, vágtam és varriáltam. Közel 1 hónapja pedig végre elkezdtem a megvalósítást.
Itt van néhány oldal még félkész változatban.
Ezután már csak az összeállítás, a szegőpánt felvarrása és a lapok kilyukasztása volt hátra. És végül elkészült a könyvecske Balázskának. Alig várom, hogy együtt lapozgassuk. A kész könyvről készült videót a feliratra katintva megnézhetitek.

https://www.youtube.com/watch?v=4OMPAotyJT4&feature=youtu.be
2018. május 24., csütörtök
Ovis hátizsák
Nemrég csatlakoztam a PD vásárlói csoporthoz ahol sokféle terítő, táska, és egyéb patchwork holmik leírását lehet megkapni. Sok hasznos dolognak ingyen fennt vannak a leírásai, de viszonylag kevés pénzért bonyolult munkák teljes leírásához és varrási útmutatójához is hozzá lehet jutni. Ez főleg a vidékieknek és az olyanoknak jó, akik nem tudnak részt venni több napos oktatásokon, de szívesen tanulnának újabb tecnikákat,
Az első általuk készített leírás alapján készült munkám egy ovis hátizsák lett. Igaz Én nem applikáltam az elejére semmit, mert az a tervem, hogy a jelét varrom rá. Sajnos csak szeptemberben fog kiderülni, hogy autó, vonat, daru, vagy egyéb jármű lesz a jele. De a hátizsákot hétvégén személyesen szerettem volna átadni a kis gazdájának egy szintén általam varrt készségfejlesztő könyvecskével együtt.
Íme a kis hátizsák:
Már alig várom, hogy mit szól hozzá a kis drága. Köszönet a leírásért és bátorításért Kerékgyártó Szilvinek.

2018. április 30., hétfő
Öttlet az anyagválogatáshoz
Mivel majd 3 év kihagyással kezdtem el újra varrni, ezért sok mindenen változtatni kellett. Előszőr is a lányomat is megfertőztem a hobbymmal és Ő is gyújtögetésbe kezdett. Minden foltvarró ismeri azt a tanácsot, hogy tervezz és válasz anyagokat a varráshoz, de ugyanakkor szinte senki nem tudja betartani saját filozófiáját. Elég ha elmegyünk egy bolt kirakata mellett és már is elcsábulunk. Megláttjuk kedvenc boltosunk által felrakott anyagmintákat és máris szaldunk, mert ebből nekünk is kell. Így volt ez velünk is. Az anyagok gyűltek a tervekkel együtt és hogy most belefogtunk a tányleges megvalósításba már fogalmunk sincs mi van a birtokunkban. A lányom találta ki, hogy vágjunk ki minden anyagból egy kis négyzetett és varrjuk össze. Így tervezéskor látjuk mi van meg és az anyagmintát elvíve magunkkal a vásárláshoz, könnyen tudunk hozzá passzoló anyagot venni.
Majd behajtva a hátoldalán varrásszélességgel összevarrtuk az így kialakult csíkokat. Aztán középen elvágtuk a bevarrást, hogy szét lehessen vasalni .
Persze ezt meg kellett ismételni a másik irányba is.
Így nézett ki a végén a hátoldal.
Ez az ilyen lett előlről a kész mintatár. Ha újabb anyagokat veszünk, akkor csak hozzávarrunk egy új csíkot és újra teljes lesz.
Persze a kivágás könnyen ment, de amint kiterítette az alapot váratlan akadályba ütközött, mert megjelent 1 éves kedvence aki nehezményezte, hogy nem vele foglalkozik.
Egy kis idő után tovább folytatódott a munka. Az anyaggyújtemény ugynevezett szalag technikával készült. Előszőr elhelyeztük egymás mellé az anyagmintákat és rávasaltuk egy egy oldalas ragasztóalapra.
Majd behajtva a hátoldalán varrásszélességgel összevarrtuk az így kialakult csíkokat. Aztán középen elvágtuk a bevarrást, hogy szét lehessen vasalni .
Persze ezt meg kellett ismételni a másik irányba is.
Így nézett ki a végén a hátoldal.
Ez az ilyen lett előlről a kész mintatár. Ha újabb anyagokat veszünk, akkor csak hozzávarrunk egy új csíkot és újra teljes lesz.
Nemsokára remélem elkészül az enyém is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)