2018. december 22., szombat

Karácsonyfa alátét


A karácsonyi hajtás a varrásban is jelentkezett. Az utolsó pillanatban szólt a lányom, hogy varrjak neki egy karácsony fa alátétet, mert félti a fát az 1 éves cicájától. Mivel kevés idő volt rá és tudom, hogy szereti az egyszerűséget, ezért egy könnyű mintát választottam. Az alátét 1 m átmérőjű kör lenne amit 9 cikkre osztottam. Először megrajzoltam egy 50 cm-es egyenest és kimértem 40 '-ot, majd újra 50 cm-t. Így kaptam egy háromszöget amibe belerajzoltam egy fenyőfát. Igaz először középen félbehajtottam, mert így biztosítottam be magamat, hogy biztosan egyforma legyen mindkét oldala. Utána kivágtam a sablont és 3 zöld színű anyagból kivágtam 3-3 db-ot.






A kivágott darabokat elhelyeztem a körbe amiben először berajzoltam a 40 '-os vonalakat és így könnyebb volt rá gombostűznöm a fákat.Aztán körbevarrtam a fenyőket. Úgy jött ki a minta, hogy az alsó ág egy kicsit átnyúlt a másik körcikkbe és így az egyik oldalon az egyik takarta a másikat. Most már kivághattam a kört.















Az eligazítás után levágtam a fenyőfák alsó részénél a felesleges alapanyagot ami már rétegelve volt a fedlap alatt egy vékony kesztyű béléssel és hátlappal. Majd körbeszegtem a fenyőfák alját és így megkaptam a végső darabot.










A fa felállítása után már csak ki kell vágni a közepén a megfelelő kis köröcskét és azt is körbeszegve kész is az alátét. Remélem tetszeni fog neki. nekem pedig nagy megkönnyebbülés , hogy még időben elkészültem vele.

2018. december 15., szombat

Konyhai kesztyű

Készülődés a karácsonyra, varrjunk ajándékokat. Ennek jegyében megvarrtam a több éve ládafiába kallódó anyagból a fogó kesztyűt. Érdekességképpen vettem az Aldiban egy vasaló borítót aminek az egyik oldala hőálló anyag ami rá van ragasztva egy vékony 1 milliméteres szivacsra. Na ezt az anyagot használtam belső anyagként, utána jött a bélés anyag, majd a külső anyag. Szerintem szuper lett. Kerékgyártó Szilvia mintája alapján elkészített kesztyű előnye, hogy pont elég hosszú a szára és az mérete szinte rásimul a kezemre. Az már csak  súgva jegyzem meg, hogy ezt a könnyű feladatot is bontanom kellett, mert az akasztót az egyiken véletlenül a másik oldalra varrtam., de ez nálam már-már megszokott. 😃


2018. december 12., szerda

Benyújtott pályázati darab

Mint előző írásomban említetem elkészítettem életem első pályázati darabját. Talán túlságosan igyekeztem, de úgy gondoltam, hogy nem félkész darabot kell beadni, hanem készíteni kell valamit a minta felhasználásával. Vagyis kész darabot, tűzéssel elkészítve. Készítés közben még meg is kérdeztem, hogy a leendő Millefiori terítő közepét kell elkészíteni, vagy csak a minta ami lényeges. Persze megnyugtattak, hogy nem kell mintás anyag elég amit otthon találok a szekrényben. Bármilyen szín lehet kedvünk szerint. Így hát elkészítettem az első varrt párnámat aminek még pereme is lett, amit még sose csináltam. Sok párnát varrtam, de azok mind nagymama virágoskertje mintával készültek és ott a minta körbe ment, tehát nem volt semmilyen oldalvarrás, mert a folytonosságra figyeltem.

Íme a kész párna




A kész mintát rádolgoztam egy alapra, amit rétegeltem és kézzel megtűztem a formákat. Nem akartam túl tarkát varrni, hanem inkább az egyszerűségre figyeltem. Mondanom se kell, hogy sokat bontottam szokás szerint, mert addig csináltam, amíg elégedet nem lettem a végeredménnyel. Most megy a szavazás és bár már tudom, hogy nyerni nem fogok, azért elégedett vagyok. Főleg , mert a többiek zöme csak megvarrta a formákat , de nem csinált a mintával semmit. Így nem is lehet tudni, hogy mi lesz a sorsuk.  De azért így is születtek nagyon szép alkotások. Az egyikre Én is szavaztam, mert nagyon tetszett. Örömmel vettem észre, hogy még győztes is lehet belőle.


Persze Én se mondtam le a nagy terítő megvarrásáról, mert bár sok tervem van előkészítve varrásra, de sajnos a térdeim és a derekam miatt kevés időt tudok a gép előtt ülni. Akkor már inkább újra kézzel varrok. Így az ünnepeket a tervezgetésre és anyagbeszerzésre fogom fordítani.
De karácsonyig még van idő és lehet, hogy készül addig még valami az ünnepre is.

2018. november 23., péntek

Karácsonyi játék. Papírravarrás

Kerékgyártó Szilvia novemberi számában egy csodálatos terítő mintát készített. Mérete 1x1 m

 Mivel ez hatalmas munka lenne elkészíteni , ezért kedvcsinálónak felvetette egy kis játék lehetőségét. Millefiori mintával saját színvilággal kell egy 35x35 cm-s darabot elkészíteni( a minta közepét) és december elejéig beküldeni.
A díj kecsegtető. Egy könyv.


Az általam kiválasztott anyagokkal el is kezdtem a varrást rögtön.


Miután megterveztem a szineket és megvartam, azt is el kellett döntenem, hogy mi lesz a darab sorsa. Mivel régebben varrtam egy párnát nagymama virágoskertje mintával, ezért gondoltam a hasonló színvilág miatt ebből is párnát varrok. Igaz itt nem az egész blokkokból fog állni, mint a réginél.





Ezt a mintát ráapplikálom egy anyagra amit sötétbarna kerettel keretezek majd be. Így a minta alapszinei folytatódnak a párna többi részén is. Most éppen itt járok. Remélem elkészülök időre, hiszen még a tűzés is hátra van.






2018. november 13., kedd

Varrósdoboz készítése

Nyáron sok feladatba belekezdtem, de mindig közbejött valami ami miatt átmenetileg abba kellett hagynom a varrást. Mivel a szemem és a térdem is nagyon fájt, ezért a betegeskedésem és a  kezelések sem segítették elő a haladást. Közben a varróskuckómat is szép lassan alakítgattam és egyre több alapanyagot szereztem be, hogy ha nekikezdek, akkor minden a kezemügyében legyen. Ősszel ismét bekiálltam a varrásnak, de sokkal lassabban haladtam, mint előszőr terveztem. Egyrészt nem bírtam sokáig a gép előtt üllni, másrészt a minta sokkal aprólékosabb volt, mint gondoltam. Sok volt benne a kézi varrás is, ami azért lassította a munkát, de ugyanakkor sokkal pontosabb is lett az összeállítás miatta. A minta Egy a Szilvi mintái közül amiket tervbe vettem megvarrni.
Íme a kész doboz:








A doboz tartozéka egy tűtartó könyvecske. Az ollótartó a tetejében. Van még egy cérnatartó is hozzá és egy kis zsebecske az oldalában. A kész darabokat kézzel kellett összevarrni és a zippzár is így került bele.



 Sajnos a korai sötétedés miatt a képek nem tudják igazán átadni az eredeti színeket, de a lényeg látható. A következő feladat amit kitűztem magamnak, papírravarrásos technikával készül, ezért a dobozkának nagy hasznát fogom venni a közeljövőben.

2018. május 25., péntek

Kreatív textilkönyv kicsiknek

Mióta Keresztlányom kisfia elkezdte a bölcsödét azóta tervezem egy textilkönyv készítését. Már közel 2 éve gyűjtögettem az ötleteket a varrós oldalakról és a Pinterestről mielőtt nekivágtam volna. Elhatározás gyorsan jött a megvalósítás a balesetem miatt váratot magára. De közben folyamatosan vettem a hozzávaló anyagokat, kiegészítőket, filceket. Év elején aztán a tervezés fázisába léptem. Terveztem, rajzoltam, vágtam és varriáltam. Közel 1 hónapja pedig végre elkezdtem a megvalósítást.
Itt van néhány oldal még félkész változatban.









Ezután már csak az összeállítás, a szegőpánt felvarrása és a lapok kilyukasztása volt hátra.  És végül elkészült a könyvecske Balázskának. Alig várom, hogy együtt lapozgassuk. A kész könyvről készült videót a feliratra katintva megnézhetitek.


https://www.youtube.com/watch?v=4OMPAotyJT4&feature=youtu.be

2018. május 24., csütörtök

Ovis hátizsák

Nemrég csatlakoztam a PD vásárlói csoporthoz ahol sokféle terítő, táska, és egyéb patchwork holmik leírását lehet megkapni. Sok hasznos dolognak ingyen fennt vannak a leírásai, de viszonylag kevés pénzért bonyolult munkák teljes leírásához és varrási útmutatójához is hozzá lehet jutni. Ez főleg a vidékieknek és az olyanoknak jó, akik nem tudnak részt venni több napos oktatásokon, de szívesen tanulnának újabb tecnikákat,
Az első általuk készített leírás alapján készült munkám egy ovis hátizsák lett. Igaz Én nem applikáltam az elejére semmit, mert az a tervem, hogy a jelét varrom rá. Sajnos csak szeptemberben fog kiderülni, hogy autó, vonat, daru, vagy egyéb jármű lesz a jele. De a hátizsákot hétvégén személyesen szerettem volna átadni a kis gazdájának egy szintén általam varrt készségfejlesztő könyvecskével együtt.

Íme a kis hátizsák:






Már alig várom, hogy mit szól hozzá a kis drága. Köszönet a leírásért és bátorításért Kerékgyártó Szilvinek.

2018. április 30., hétfő

Öttlet az anyagválogatáshoz

Mivel majd 3 év kihagyással kezdtem el újra varrni, ezért sok mindenen változtatni kellett. Előszőr is a lányomat is megfertőztem a hobbymmal és Ő is gyújtögetésbe kezdett. Minden foltvarró ismeri azt a tanácsot, hogy tervezz és válasz anyagokat a varráshoz, de ugyanakkor szinte senki nem tudja betartani saját filozófiáját. Elég ha elmegyünk egy bolt kirakata mellett és már is elcsábulunk. Megláttjuk kedvenc boltosunk által felrakott anyagmintákat és máris szaldunk, mert ebből nekünk is kell. Így volt ez velünk is. Az anyagok gyűltek a tervekkel együtt és hogy most belefogtunk a tányleges megvalósításba már fogalmunk sincs mi van a birtokunkban. A lányom találta ki, hogy vágjunk ki minden anyagból egy kis négyzetett és varrjuk össze. Így tervezéskor látjuk mi van meg és az anyagmintát elvíve magunkkal a vásárláshoz, könnyen tudunk hozzá passzoló anyagot venni. 
Persze a kivágás könnyen ment, de amint kiterítette az alapot váratlan akadályba ütközött, mert megjelent 1 éves kedvence aki nehezményezte, hogy nem vele foglalkozik.

Egy kis idő után tovább folytatódott a munka. Az anyaggyújtemény ugynevezett szalag technikával készült. Előszőr elhelyeztük egymás mellé az anyagmintákat és rávasaltuk egy egy oldalas ragasztóalapra.

Majd behajtva a hátoldalán varrásszélességgel összevarrtuk az így kialakult csíkokat. Aztán középen elvágtuk a bevarrást, hogy szét lehessen vasalni .


Persze ezt meg kellett ismételni a másik irányba is.


Így nézett ki a végén a hátoldal.


Ez az ilyen lett előlről a kész mintatár. Ha újabb anyagokat veszünk, akkor csak hozzávarrunk egy új csíkot és újra teljes lesz.



Nemsokára remélem elkészül az enyém is.

2018. március 1., csütörtök

Változás vagy egy új élet kezdete

Elmúlt 3 év és az életem teljesen megváltozott. A változás lehet jó és lehet rossz. Nekem ennyi időbe tellett, hogy meglássam a kiutat arra, hogy hogyan folytassam az életem. Az utolsó bejegyzésem a boldogságról szólt, hogy végre elkészült a varrósarkom és kezdődhet az igazi alkotás. De sajnos az élet közbeszólt és a nagybeteg nővérem kérésére visszaköltöztem Miskolcra, hogy mellette legyek. Bár több, mint 10 éve harcolt a rákkal, de mindig vidám volt és sose panaszkodott. Először még csodálkoztam is, hogy miért szeretné, hogy ott legyek a közelébe, mert sose beszéltünk igazából a betegségéről. Amikor megláttam, hogy közel 40 kg-ot fogyott és már a lakásból se igazán járt ki, akkor megértettem, hogy elérkezett az amiről nem akartunk tudomást venni. Mivel Édesapánk is nem rég ment el, nem akartam felfogni, hogy Ő se lesz már sokáig köztünk. Nyáron megszületett 4. unokája egy csodás kisfiú akinek születésére olyan sokáig várt. Mivel ezzel kisebbik lánya is kétgyerekes anyuka lett láttam a megnyugvást a tekintetében, hogy mindent megért amit szeretet volna és már nem akart harcolni tovább. A karácsonyi ünnepek megint elmaradtak és csak a nagy üresség maradt. Azt hinnénk, hogy a szülő halálánál nincs rosszabb, de egy testvér halála döbbenti csak igazán rá az embert, hogy elment a lelke egyik fele is. Nincs már senki akivel a gyerekkoráról beszélhetne. Aki ugyanazokat élte át, akivel ugyanazok a titkaik voltak, aki igazán ismerte a lelkét, aki mindig ott volt ha segíteni kellet, akitől bármikor kérhetett tanácsot.

De milyen is az élet. Nem sokáig engedett gyászolni, mivel a temetésről hazaérve egy kocsi állt a házunk előtt. Benne egy vevő, aki 6 év értelmetlen hirdetés után hajlandó volt megvenni a családi házunkat. Bár abban az utcában születtem, ott éltem le szinte az egész életemet  a szüleim és nővérem szomszédságában, mindezek ellenére éreztem, hogy ha máskor nem, de most mindenképpen mennem kell. 1 hét alatt eladtuk a házat és vettünk Budapesten egy lakást. 3 hónap intenzív pakolás, szortírozás után 2016 tavaszán már végleg Budapestre költöztünk. Szerintem ez volt az utolsó lehetőségünk, hogy megfelelő árért  tudjuk eladni a családi házat és az árából vehessünk egy lakást. Ezután megint félév kellett, hogy az ismeretlen helyen megszokjuk és felújítsuk az új otthonunk.
Mivel az egyetlen lányom itt lakik és dolgozik, ezért a megszokás könnyen ment.
De az élet még mindig tartogatott meglepetéseket. Karácsony előtt váratlanul elvesztettem egyetlen barátnőmet aki velem egykorú volt. Éjszaka kapott infarktust. Elment az utolsó ember is aki még emlékezett rám fiatalkoromból,

És jött a 2017-es év.  Kezdtem összeszedni magamat, de tavasszal karamboloztunk és totálkáros lett az autónk. Ezután a kárügyek intézése, új autó vásárlása és az ütközéskor elszenvedett sérülés kezelése töltötte ki a napjainkat. Sajnos a betegségem a lábaim sérülésének kezelése, a mai napig nem fejeződött be. A hihetetlen fájdalmak, az hogy menni se tudok, csak fekszem szinte egész nap ez nem segített a lelkem gyógyulásának. De 1 év vegetálás dacossá tett és elhatároztam, hogy összeszedem magamat. Újra terveim vannak, Az egyik szobát berendeztük varró szobának és sok tervet készítettem, hogy miket szeretnék megvarrni. Remélem a terveket meg is tudom valósítani és 3 év után újra bemutathatom munkáimat.