A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párnák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párnák. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 12., szerda

Benyújtott pályázati darab

Mint előző írásomban említetem elkészítettem életem első pályázati darabját. Talán túlságosan igyekeztem, de úgy gondoltam, hogy nem félkész darabot kell beadni, hanem készíteni kell valamit a minta felhasználásával. Vagyis kész darabot, tűzéssel elkészítve. Készítés közben még meg is kérdeztem, hogy a leendő Millefiori terítő közepét kell elkészíteni, vagy csak a minta ami lényeges. Persze megnyugtattak, hogy nem kell mintás anyag elég amit otthon találok a szekrényben. Bármilyen szín lehet kedvünk szerint. Így hát elkészítettem az első varrt párnámat aminek még pereme is lett, amit még sose csináltam. Sok párnát varrtam, de azok mind nagymama virágoskertje mintával készültek és ott a minta körbe ment, tehát nem volt semmilyen oldalvarrás, mert a folytonosságra figyeltem.

Íme a kész párna




A kész mintát rádolgoztam egy alapra, amit rétegeltem és kézzel megtűztem a formákat. Nem akartam túl tarkát varrni, hanem inkább az egyszerűségre figyeltem. Mondanom se kell, hogy sokat bontottam szokás szerint, mert addig csináltam, amíg elégedet nem lettem a végeredménnyel. Most megy a szavazás és bár már tudom, hogy nyerni nem fogok, azért elégedett vagyok. Főleg , mert a többiek zöme csak megvarrta a formákat , de nem csinált a mintával semmit. Így nem is lehet tudni, hogy mi lesz a sorsuk.  De azért így is születtek nagyon szép alkotások. Az egyikre Én is szavaztam, mert nagyon tetszett. Örömmel vettem észre, hogy még győztes is lehet belőle.


Persze Én se mondtam le a nagy terítő megvarrásáról, mert bár sok tervem van előkészítve varrásra, de sajnos a térdeim és a derekam miatt kevés időt tudok a gép előtt ülni. Akkor már inkább újra kézzel varrok. Így az ünnepeket a tervezgetésre és anyagbeszerzésre fogom fordítani.
De karácsonyig még van idő és lehet, hogy készül addig még valami az ünnepre is.

2018. november 23., péntek

Karácsonyi játék. Papírravarrás

Kerékgyártó Szilvia novemberi számában egy csodálatos terítő mintát készített. Mérete 1x1 m

 Mivel ez hatalmas munka lenne elkészíteni , ezért kedvcsinálónak felvetette egy kis játék lehetőségét. Millefiori mintával saját színvilággal kell egy 35x35 cm-s darabot elkészíteni( a minta közepét) és december elejéig beküldeni.
A díj kecsegtető. Egy könyv.


Az általam kiválasztott anyagokkal el is kezdtem a varrást rögtön.


Miután megterveztem a szineket és megvartam, azt is el kellett döntenem, hogy mi lesz a darab sorsa. Mivel régebben varrtam egy párnát nagymama virágoskertje mintával, ezért gondoltam a hasonló színvilág miatt ebből is párnát varrok. Igaz itt nem az egész blokkokból fog állni, mint a réginél.





Ezt a mintát ráapplikálom egy anyagra amit sötétbarna kerettel keretezek majd be. Így a minta alapszinei folytatódnak a párna többi részén is. Most éppen itt járok. Remélem elkészülök időre, hiszen még a tűzés is hátra van.