Kreatív alkotások mindenféle anyagból. Minden napjaim bemutatása a tervezés és megvalósítás jegyében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terítők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terítők. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. január 15., szerda
Hímzéseim a szekrényből
Édesapám halála után takarítás közben ráakadtam a régi hímzéseimre. Többségüket még 25 évvel ezelőtt hímeztem. Van köztük kalocsai, matyó, keresztszemes és egyéb hímzéssel készült. Nézegettem a Húsvéti terítőket amiket utoljára hímeztem és eszembe jutott az, hogy hány estét töltöttem készítésükkel. Sokat elajándékoztam, sok kifakult és szétment a mosásban. Ezek a kedvenceim amit a lányomnak eltettem hátha egyszer előveszi őket. Nem mostam át őket és nem is vasalgattam ki, csak lefényképeztem néhányukat. Gondoltam megosztom, mint a régi idők emlékeit.
2013. december 11., szerda
Karácsonyi edényalátétek II.
Elkészült a 4 tányéralátét amit megpróbáltam feltenni az asztalra. Kicsit szorosan egymás mellé, hogy beleférjenek egy képbe. Az asztalon már ott van az asztaldísz amit a varrógépcentrum adventi forgatagában készített a lányom. És előkerült az első saját tervezésű és készítésű asztali futóm is. Holnap elutazunk Miskolcra és Pácinba a szüleinkhez, ezért már csak 1 hétvége lesz karácsonyig amikor a sütésé lesz a főszerep. Még megpróbálok apróságokat varrni, de nem tudom, hogy nagyobb projekt bele fér-e az időmbe az ünnepekig.
2013. december 6., péntek
Karácsonyi edényalátétek I.
Mikor elkezdtem a karácsonyi készülődést, akkor számba vettem, hogy mi mindent kellene varrnom. Eddig elkészült a mikulásvirággal applikált futó és az adventi koszorús twisteres asztalterítő, a karácsonyos kulcstartók, az articsókagömbök. Most a karácsonyi edényalátéteket varrom. És ha időm engedi, akkor az idén még elkészül a fenyőfatalp is. Az edényalátéteknél úgy gondoltam,hogy felhasználom a kulcstartó harang mintáját applikáláshoz. Nagyon egyszerű alátétet szerettem volna varrni,ami gyorsan elkészül, ezért a végén a tűzéssel dobtam fel. A tűzést az alapmintán lévő csillagok kiemelésével készítettem. Még csak az elsőnél járok és az egyik oldalát még nem kereteztem, de gondoltam megmutatom, hogy milyen lesz. Ha elkészülnek, akkor természetesen mindet felteszem.
2013. november 3., vasárnap
Leveles minta
Tatarozás, takarítás, betegség, családi tragédiák. Az október nem alakult valami jól, de most végre újra géphez jutottam. Mióta komolyabban foglalkozom a foltvarrással, minden nap minták után kutatok a neten. Úgy gondoltam beszerzem a legfontosabb eszközöket amik kellenek a komolyabb tevékenységhez és utána megpróbálom a legtöbb technikát, vagy blokk formát elsajátítani. Tudnom kell, hogy mit hogyan kell készíteni ahhoz, hogy egy adott mintából nagyobb dolgokat is készíthessek. A mintákat látva a fejemben egymás után születtek meg a tervek. Persze először futókat, asztalközepeket és faliképeket szeretnék készíteni, hogy kipróbáljam az összeállításokat. Utána majd jöhetnek a nagyobb munkák. A sok tervhez természetesen beszereztem a megfelelő anyagokat is. Most már egy szekrény betelt az anyag, bélésfajták és kiegészítőkkel, ezért elkezdhetem a tényleges megvalósítást.
A múltkor a twister technikát próbáltam ki. Most az ősz beköszöntéhez híven a levelekkel próbálkoztam. Először csak a formán volt a hangsúly, hogy lássam hogyan mutat egy terítőn. Két nap alatt elkészült a terítő fedőlapja. Íme így néz ki rétegzés és tűzés előtt. A terítő 60x60 -as méretű lesz egy kis fekete szegéllyel.
2013. október 14., hétfő
Karácsonyi edényalátét
A Pinteresten találtam egy nagyon ötletes kis mintát amit sok foltos ismerősöm megvarrt, mert nagyon gyorsan elkészíthető. Napok óta ezekkel a kis terítőkkel van tele a facebook . Mivel már megvarrtam a karácsonyi asztalközepet,ezért úgy határoztam Én is csinálok egyet, de olyan béléssel ami miatt edényalátétnek is elmegy. A varrása gyorsan ment, mert elővettem egy kerek tálacskát, amit körberajzoltam és gyorsan kiszabtam 4-4 db-ot a világos és a piros karácsonyi anyagomból. A gépet csak a kerek darabok körbevarrására használtam, de a többit már kézzel varrtam.
Íme a kész eredmény.
Ezt a terítőt bármilyen anyagból meglehet varrni és gyors elkészítése miatt ajándéknak is kiváló.
Egy kis segítség a technikához. http://www.modabakeshop.com/2011/11/cathedral-window-baby-playmat.html

2013. október 13., vasárnap
Twister koszorú gyorstechnikával
Aki gyors technikával szeretné elkészíteni a karácsonyi koszorút, annak segítségül itt az alap minta.
A technika képes bemutatása segít az elkészítésben.
2013. október 4., péntek
Karácsonyi készülődés 2.
Folytattam a terítő varrását és el is készült 2 nap alatt. Rétegzés után elkezdtem tervezni a tűzését.
Ezek után pihentettem pár napig, mert nem tudtam rászánni magamat a tűzésre. Először csak a varrások mentén szerettem volna megtűzni, de mikor segítséget kértem a foltvarró csoportban a facebookon, akkor Dornyi Barbara elküldött nekem egy egyszerű tűzési mintát amit az ilyen twister mintához alkalmazott. Mivel nem volt nehéz, ezért végül is az Ő javaslatát vettem alapul a tűzésnél. Nagyon élveztem, amikor a minta a tűzés hatására más texturát kapott. A négyszögek hatására egészen más minta rajzolódott ki a terítőn. Végül is ilyen lett a végeredmény.
A karácsonyi futó mellé így elkészült az asztalközép is. Én pedig meg voltam elégedve magammal, hogy ez is elkészült. A baj csak az, hogy a karácsonyi mintás anyagaim nagyon megfogyatkoztak, pedig még vannak terveim amit szeretnék megvarrni. De ez még a jövő zenéje.

2013. szeptember 30., hétfő
Karácsonyi készülődés
Szombaton megvettem az utolsó karácsonyi anyagokat, aztán megterveztem egy terítőt és elkezdtem kiszabni a darabokat. Ma nekikezdtem a varrásnak. Először élveztem a kirakós játékot, ahogy elkezdtem a mintát kirakni a tervező asztalra. Később azonban rájöttem, hogy a sok pici darab azt jelenti, hogy sokat kell varrni és főleg illeszteni. Sajnos megint olyat vállaltam amit nem tanítottak és sablonom sincs hozzá. Sajnálatos, hogy olyan sokféle segédeszközt látok a külföldi oldalakon amit nem tudok beszerezni itthon. Persze biztos van valamilyen gyors varrási mód is hozzá, de számomra mindig kihívást jelent olyat csinálni magamtól, amit nem tanítottak. A twister pont ilyen blokk. Egy adventi koszorús mintát szeretnék csinálni belőle. Ma kb a felével végeztem. Így néz ki a terítő mintás felének egy része.
Holnap folytatás köv.
Holnap folytatás köv.
2013. szeptember 17., kedd
Karácsonyi terítő (Tutorial)
A Karácsonyra való készülődés jegyében elkészült az első terítőm. A minta alapjául egy interneten talált terítő szolgált, amit saját ízlésem szerint átalakítottam. Mivel nem volt olyan anyagom ami megfelelő lett volna, ezért a közepét egy mikulásvirág applikációval dobtam fel. Így még egyedibbé téve az összhatást.
Így néz ki elölről.
Hátulról.
Közelről az applikáció.
Mióta elkészült a terítő sokan kérték a mintáját, ezért utólag megrajzoltam a tervét. Remélem mindenki el tud rajta igazodni. A színeket mindenki kedve szerint variálhatja. Az összevarrásnál az a lényeg, hogy sávonként haladjunk.
A tollal a mintát rajzoltam, a ceruzával a varrásokat. A nagy blokkok 20x20 cm-esek. beszámoztam, hogy a varrásszélességet hozzászámolva milyen méretű részeket kell kiszabni hozzá. Négyféle méretű anyagdarab kell hozzá. Remélem a leírás alapján már mindenki megtudja varrni. Még annyit, hogy az összevarrás után vágjátok le ferdén a felesleget és utána lehet rétegezni, tűzni és szegni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)