2014. március 15., szombat

Lányom munkája - 7 rekeszes varróstáska

A lányom felavatta az új gépet és megvarrta magának ezt a  varrós táskát, ahol tárolhatja a varrós kellékeit. Varrás közben elkerülte az általam vétett hibákat, de újabbakkal is találkozott. Kihasználta a gép több új funkcióját is, hogy elkészülhessen a "nagy mű". A végeredmény nagyon tetszik és örülök, hogy igényes a szép és pontos munkákra. Olyan jól sikerült, hogy lehet Én is újat varrok magamnak.



2014. március 13., csütörtök

Megérkezett az új varrógépem

Végre meg jött az új varrógépem. Tegnap délután felhívtak a boltból, hogy megérkezett és mehetünk érte. Mikor odaértünk az üzletben a dobozok fel voltak tornyozva és mindegyiken rajta volt a név, hogy kié. Már többen ácsorogtak a boltban sorukra várva, hogy hazavihessék a gépet. Mi voltunk az egyetlenek akik megkértük az eladót, hogy megnézhessük a gépet, mert a többiek ki se bontották csak fizettek és vitték. Még tréfálkozott is velünk az eladó, hogy a dolgozóknak se volt idejük megismerkedni velük, mert mióta megjelentek a gépek, azóta egyik se maradt annyi ideig a boltban, hogy tanulmányozhassák. Nagyon jó konstrukció és nincs hasonló árú gép a piacon. Ez a Bernina Bernette Chicago 7. géptípus, ami varró és hímző gép is egyszerre. Mindig egy hímző gépre vágytam és ez most megadatott. Nagyon boldoggá tett, hogy megvehettem. Egyenlőre csak a varrás funkciót üzemeltük be, mert az is sok újat tartalmaz a régi gépemhez képest. Először szeretnék vele megismerkedni.


Már az is újdonság, hogy kijelzős és 200 varróprogrammal rendelkezik. A régi 20 éves gépem csak egyenesen és cikk- cakkban tudott varrni. Úgy hogy ez már igen csak nagy minőségi ugrást jelent. Egyenlőre a nappali étkező asztalára került, hogy az egész család megcsodálhassa. Hétvégén pedig bekerül a szobánkba a régi helyére és már kezdődhet az alkotás is.

2014. március 10., hétfő

Varróiskola : Sashiko

A találkozóknak és az internetnek köszönhetően nagyon sok varrástípussal és quilting elnevezéssel lehet találkozni. Mivel  szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért úgy gondoltam, hogy sorba szedem ezeket és bemutatom, hogy boldogultam a használatukkal és mik készültek ilyen stílusban.
Elsőként nézzük a sashiko-t. Ezzel kapcsolatban beszereztem egy könyvet ami nagyon sok ismeretet tartalmazott ezzel a technikával kapcsolatban.

Az ilyen varrás jellemzője, hogy fonállal történő varrás segítségével készülnek a különböző minták. A varrásnál oda kell figyelni, hogy a kereszteződéseknél hogy folytatjuk a mintát. A könyvben példával illusztrálták a rossz és a jó varrást.

Rengeteg varrásminta található benne.




Én is elkezdtem egy blokkot varrni . Először vízszintesen oda-vissza, utána pedig függőlegesen. Így a varrástalálkozások szépen kijöttek és nem keresztezték egymást.


A kész blokkal meg voltam elégedve, bár még sok gyakorlás kell, hogy szép egyenletes legyen a varrás. Még nem tudom, hogy mi lesz belőle, mert több ötletem is van a blokkok felhasználására (Még van 2 másik mintás is). Vagy párnaközép lesz belőle, vagy egy táska eleje. ha elkészül, majd megmutatom. Most még csak a kész blokkban gyönyörködöm.





2014. március 8., szombat

Nőnap stílusosan

Számomra a Nőnap már tegnap este elkezdődött. Már egy hete varrógép vásárláson töröm a fejem. A FB-n a Foltos csoportban nagyon sokan elmondták a véleményüket és a tapasztalataikat a különböző géptípusokkal kapcsolatban.  Igaz mindenki a sajátját dicsérte, de végül is kialakult, hogy mit várok el a leendő géptől és mennyi szánok rá maximum. A megfelelő ár-érték arányt figyelembe véve tegnap ellátogattunk a Varrógépcentrumba, hogy megvegyük a kinézett gépet. Az első meglepetés az bérházunk sarkánál várt, amikor aktivisták egy szál virágot és egy tábla csokit adtak a lányomnak és nekem is Nőnap alkalmából. Férjem érdeklődésére elmondták, hogy nem párt, hanem a kerület ajándéka ez a kis meglepetés. Mit mondjak, nagyon jól esett, hogy kedvenc kerületem még erre is gondolt. Jó kedvemnek a VGC-ben vége is lett, mivel kiderült, hogy a kinézett gépet mind eladták, de a jövőhéten jövő utánpótlás is le van már foglalva egyet kivéve. Gyorsan le is foglaltuk miután szétnéztünk és végignéztük a lehetőségeket, mert mégiscsak ez a gép tudja azokat a dolgokat amire már régóta vágytam.
Az elmaradt vásárlást egyensúlyozta, hogy ma ellátogattunk délelőtt a Bakancsos foltvarró csoport által szervezett nőnapi forgatagra. Ez a rendezvény nagyon tetszett. Kedvesek voltak a szervezők, akik csodálatos és aprólékos, főleg kézzel vart munkákat állítottak ki. A közös varráson sok régi ismerőssel találkozhattam. Aranyos volt a bögrécske, aminek megvarrásához  mindenki megkapta a hozzávalókat. Nagyon széles választék volt vásárlásra is, amit kihasználva egy vagyont hagytam ott. Igaz rengeteg ötletet szereztem és ellestem olyan technikákat ami megkönnyíti az általam is kedvelt kézi varrást. Összefoglalva méltóképpen lettünk megünnepelve ezen a szép tavaszi napon.
Néhány kép a forgatagról.