2014. március 13., csütörtök

Megérkezett az új varrógépem

Végre meg jött az új varrógépem. Tegnap délután felhívtak a boltból, hogy megérkezett és mehetünk érte. Mikor odaértünk az üzletben a dobozok fel voltak tornyozva és mindegyiken rajta volt a név, hogy kié. Már többen ácsorogtak a boltban sorukra várva, hogy hazavihessék a gépet. Mi voltunk az egyetlenek akik megkértük az eladót, hogy megnézhessük a gépet, mert a többiek ki se bontották csak fizettek és vitték. Még tréfálkozott is velünk az eladó, hogy a dolgozóknak se volt idejük megismerkedni velük, mert mióta megjelentek a gépek, azóta egyik se maradt annyi ideig a boltban, hogy tanulmányozhassák. Nagyon jó konstrukció és nincs hasonló árú gép a piacon. Ez a Bernina Bernette Chicago 7. géptípus, ami varró és hímző gép is egyszerre. Mindig egy hímző gépre vágytam és ez most megadatott. Nagyon boldoggá tett, hogy megvehettem. Egyenlőre csak a varrás funkciót üzemeltük be, mert az is sok újat tartalmaz a régi gépemhez képest. Először szeretnék vele megismerkedni.


Már az is újdonság, hogy kijelzős és 200 varróprogrammal rendelkezik. A régi 20 éves gépem csak egyenesen és cikk- cakkban tudott varrni. Úgy hogy ez már igen csak nagy minőségi ugrást jelent. Egyenlőre a nappali étkező asztalára került, hogy az egész család megcsodálhassa. Hétvégén pedig bekerül a szobánkba a régi helyére és már kezdődhet az alkotás is.

5 megjegyzés:

  1. Legyen benne nagyon sok örömöd, és alkoss szépeket vele!

    VálaszTörlés
  2. Alkoss vele gyönyörűségeket!!!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Én is már régóta vágyom egy hasonló gépre,úgy hogy tudom mekkora öröm ez Neked!
    Kívánom,hogy nagyon sok örömöd legyen benne és alkoss vele még több gyönyörűséget!

    VálaszTörlés