2013. november 3., vasárnap

Leveles minta

Tatarozás, takarítás, betegség, családi tragédiák. Az október nem alakult valami jól, de most végre újra géphez jutottam. Mióta komolyabban foglalkozom a foltvarrással, minden nap minták után kutatok a neten. Úgy gondoltam beszerzem a legfontosabb eszközöket amik kellenek a komolyabb tevékenységhez és utána megpróbálom a legtöbb technikát, vagy blokk formát elsajátítani. Tudnom kell, hogy mit hogyan kell készíteni ahhoz, hogy egy adott mintából nagyobb dolgokat is készíthessek. A mintákat látva a fejemben egymás után születtek meg a tervek. Persze először futókat, asztalközepeket és faliképeket szeretnék készíteni, hogy kipróbáljam az összeállításokat. Utána majd jöhetnek a nagyobb munkák. A sok tervhez természetesen beszereztem a megfelelő anyagokat is. Most már egy szekrény betelt az anyag, bélésfajták és kiegészítőkkel, ezért elkezdhetem a tényleges megvalósítást. 
A múltkor a twister technikát próbáltam ki. Most az ősz beköszöntéhez híven a levelekkel próbálkoztam. Először csak a formán volt a hangsúly, hogy lássam hogyan mutat egy terítőn. Két nap alatt elkészült a terítő fedőlapja. Íme így néz ki rétegzés és tűzés előtt. A terítő 60x60 -as méretű lesz egy kis fekete szegéllyel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése